Változatos kihívások mellett is kiválóan teljesítenek a SAATEN-UNION hibridjei.
Földünk éghajlata és ezzel a Kárpát-medencei térség is komoly változásokon megy keresztül, mint ahogy azt az elmúlt években és idén is megtapasztalhattuk. A 2019-es tavasz szinte minden kultúrában több kihívás elé állította a hazai gazdálkodókat.
A kukorica- és napraforgóvetéseket, majd keléseket nagyban befolyásolta az aszályos időszak után megérkező csapadék és az ezzel járó lehűlés. A tartósan nedves talajokon nagy károkat okoztak a drótférgek, melyek számára ideálisnak bizonyultak a feltételek. Az ország több területén megfigyelhető volt, hogy ilyen körülmények és az intenzív kártevőnyomás mellett a maximális dózissal kijuttatott talajfertőtlenítő mikrogranulátumok sem tudták megfelelően kifejteni hatásukat. A hideg időjárás miatt a már kikelt állományok gyakorlatilag megálltak a fejlődésben, emiatt a kukoricatáblákon érezhető nyomokat hagyott a drótférgek másodlagos kártétele is. Mindezt alátámasztja a vegetációs időszakban több területen megjelenő pattanóbogarak óriási mennyisége.
A problémák kialakulásához hozzájárult a neonikotinoidos csávázási lehetőségek teljes hiánya is, ami miatt a napraforgótáblákban a drótféregnyomás mellett a kukoricabarkó okozott mérhető károkat, ezzel a gazdákat akár többszöri újravetésre kényszerítve.
A nyár folyamán a kukorica virágzási idejét követő nagy hőség és szárazság ismét jelentős stresszhatást gyakorolt az állományokra, majd a nyári kártevők is tovább nehezítették a termelők helyzetét. Országosan a kukoricamoly, a gyapottok-bagolylepke és a poloskák nagyobb, viszont a kukoricabogár enyhébb nyomását tapasztalhattunk kapás kultúráinkban. Ezek alapján ismét meg kell említenünk a rovar- és gombaölős permetezések létjogosultságát kukoricáinkban, mert sajnos a fentiek miatt a betakarítandó kukorica várható minősége sérülhet.
Az idei tapasztalatok is arra sarkallnak minket, hogy a termelést nehezítő legtöbb körülménynek ellenálló, kiegyenlített termőképességű, partnereink számára magas jövedelmezőséget biztosító új kukoricahibridekkel tudjunk versenyképes alternatívát biztosítani. Néhány évvel ezelőtt ebből a célból hozta létre a SAATEN-UNION GmbH az AIC Seeds GmbH leányvállalatát, melynek fő feladata, hogy ezeket a kukoricahibrideket megtalálja és az Európában előforduló minden környezeti hatás alatt tesztelje. A stabil termőképességű, stressztűrő, dinamikus vízleadású és jó állóképességű típusok egy 14 országot és 50 kísérleti helyet felölelő szelekciós programból kerülnek ki. Ennek az átfogó programnak köszönhetően egyre részletesebb információval tudjuk ellátni partnereinket kukoricaportfóliónk legújabb tagjairól is.
Kínálatunk legújabb hibridjei a PIAFF (FAO320) és a BADIANE (FAO360). A PIAFF-ot bátran ajánljuk mindenkinek, aki az őszi vetések előtt korai betakarítást tervez, viszont nem hajlandó lemondani a magas termésszintekről. Amennyiben mégis megkésett betakarításra kerülne sor, ezt is lehetővé teszi a PIAFF kiemelkedő fuzárium-ellenállósága, különösebb minőségromlás nélkül. A BADIANE-ban rejlő terméspotenciál kedvezőbb évjáratokban, jó vízgazdálkodású területeken akár a már jól ismert REPLIK (FAO380) teljesítményét is felülmúlhatja. Ehhez a dinamikus vízleadás és betakarításkori kiváló morzsolhatóság is hozzájárul.
REPLIK nevű csúcshibridünk termőhelyi stabilitását és rendkívüli terméspotenciálját mi sem bizonyítja jobban, mint 2017-ben a Magyar Kukorica Klub Top 20 versenyében elért első helyezése a hazai helyszínek tekintetében, valamint 2018-ban a GOSZ, a VSZT és a NAK által közösen kivitelezett posztregisztrációs kísérleti rendszer alapján összeállított ajánlati fajtalistában elért második helyezése, továbbá az IKR Agrár Kft. által beállított demókísérletekben szintén 2018-ban 8 helyszín tekintetében elért első helyezése.
Intenzív gazdálkodást folytató, esetleg hibridkalászosokat is vető partnereink számára kiváló alternatívát jelent JUDOKA (FAO340) nevű hibridünk, amelynek vékony, de stabil szára betakarítás után jó minőségű talajmunkát tesz lehetővé. Terméspotenciálja ráadásul a legjobbak között van, hiszen 2018-ban Nován, a Horváth Családi Gazdaságban 17,5 t/ha-s hozamot értek el vele.
ELDACAR (FAO420) nevű új portfóliótagunk átlagon felüli gyökérrendszert fejleszt, így megdőlésre sem hajlamos. Bátran ajánljuk azon partnereinknek is, akik gyengébb adottságú termőterülettel rendelkeznek, vagy nem intenzíven gazdálkodnak, viszont megbízhatóan magas termésszinteket szeretnének elérni.
Rendkívül kiterjedt kísérleti rendszerünknek köszönhetően a SAATEN-UNION Hungária Kft. megújuló kukoricaportfóliója minden termelői igény kielégítésére alkalmas, kiemelkedő termőképességű és nagy termésbiztonságú hibridekkel támogatja partnerei munkáját.
Forrás: Magyar Kukorica Klub – Top 20 kísérletek 2017; IKR Agrár Kft. – fajtasorok 2018; Horváth Családi Gazdaság (Nova) 2018
Marsai Viktor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.